SZERZETESEK
A némasági fogadalomban élő szerzeteseknek (pl. cisztercieknek, trappistáknak, cluny-aknak) is szükségük volt bizonyos mértékű kommunikációra egymás között, hiszen közösségben éltek, azonban hangzó nyelven csak imádkozniuk volt szabad.

A cluny szerzetesek jeleléséről az első említést i.sz. 943-ból ismerjük, és az általuk használt gesztusokat vették át a Fleury, illetve a Canterbury apátság szerzetesei is i.sz. 1000 körül. Más szerzetesrendeknél csak a 12. században jelent meg a jelelés.
Érdekes, hogy a HALLELUJA cluny-ak által használt kézjelének formája pontosan megegyezik azzal, ahogyan a mai siketek „tapsolnak”: a széttárt tenyereket felemelik, a csuklót finoman forgatják, miközben az ujjhegyekkel integetnek.

 

 

 

AUSZTRÁL BENNSZÜLÖTTEK

Számukra a gyász idején tilos volt a beszéd, ugyanakkor a mindennapi teendők ellátásához muszáj volt a törzs vagy a család tagjainak egymással kommunikálniuk.

INDIÁN SZOKÁSOK

Egyes észak-amerikai indián törzseknél a feleség nem érintkezhetett hangzó nyelven férje vér szerinti családtagjaival (tehát pl. anyósával, sógorával, stb.), azonban mégiscsak egy fedél alatt élt velük, ezért itt is a kezek jelzései jelentették a hidat. Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb indián törzs egyébként a közös vadászat érdekében alakított ki egy alternatív kódot a beszéd mellett, hiszen ez hatékonyabbnak bizonyult a résztvevők egymástól való távolságának leküzdésében és a becserkészés eredményességében.

 

MUNKÁBÓL ADÓDÓ JELELÉS

A fűrészüzemben dolgozók a zaj miatt nem értették egymás hangját, így már a 19. században több helyütt sajátos jelelést alakítottak ki.

Rádiós- és tv stábok a tökéletes csend elérése érdekében lett szükség a hangtalan gesztusokra.

A tőzsdeügynökök információcseréjét a zaj és a távolság egyaránt megnehezíti.

A darukezelőknél önmagában a távolság jelent akadályt

A búvároknál egyszerűen a hangképzést lehetővé tevő levegő mint közeg hiányzik, hiszen a víz alatt nem tudunk olyan módon levegőt venni, hogy annak kibocsátásával hangokat állítsunk elő (bár maga a víz képes továbbítani a hangrezgést).

A kommandósoknak is sajátos kódja jött létre, amely viszont lényegében pont ugyanazon okok miatt alakult ki, mint a csendben vadászó és nagy távolságokban is együttműködésre kényszerülő észak-amerikai indiánok jelzésrendszere: egyrészt messzebbre láttak, mint ahová a hang elérhetett; másrészt vadászat közben nem lett volna túl hatékony kiabálni; harmadrészt a jeleket különböző indián törzsek különböző (hangzó) nyelvét beszélő tagjai is ismerték, ezáltal közvetítő nyelvként tudták alkalmazni.

Megosztás a facebookon